A Bosch kísérleti projekteket indít a gyáraiban; a generatív mesterséges intelligenciával több hónapról mindössze néhány hétre csökkenhet az AI-megoldások bevezetéséhez és alkalmazásához szükséges idő - közölte a Bosch. A társaság üzemeinek csaknem fele alkalmaz már mesterséges intelligenciát a gyártásban, a középpontban a termelés irányítása, felügyelete és ellenőrzése áll.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzés keretében vizsgálja a mesterséges intelligencia hatásait a piaci versenyre és a fogyasztók ügyleti döntésére. Az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat, ezért a nemzeti versenyhatóság előre feltérképezi ezeket a kockázatokat - közölte a GVH.
Lezárult a 2023-as év, amely sok izgalmat hozott a tőkepiacokon. Berobbant az AI őrület, melynek köszönhetően megalakult a nagy technológiai részvényeket tömörítő Csodálatos Hetes, amely vezetette az amerikai tőzsdék emelkedését. Közben a nyersanyagpiacok is mozgolódtak, az arany árfolyama történelmi csúcsot állított be, miközben az olajpiacot a szaúdiak és az oroszok termeléssel kapcsolatos lépései mozgatták. A nagy sztori persze az infláció csökkenése és a kamatemelések voltak, amelyeknek a helyét idén már a kamatvágások vehetik át. Azt persze most még korai lenne megmondani, hogy ez elég lehet-e a tavalyihoz hasonló részvénypiaci rali kialakulásához.
A tartalomkészítő világba is betört a mesterséges intelligencia (AI), a generatív algoritmusokkal létrehozott virtuális influenszerek egyre nagyobb teret nyernek, és ezzel nagy port kavarnak a 21 milliárd dolláros iparágban. A rózsaszín hajú, több mint 200 000 követővel rendelkező Aitana Lopez az egyik ilyen virtuális influencer, akinek posztonként körülbelül 1000 dollárt fizetnek azért, hogy a közösségi médiában termékeket népszerűsítsen, annak ellenére, hogy az utolsó bájtig csak egy számítógépes program műve.
Az innováció terén nem jeleskednek a hazai cégek, de a digitális átállást komolyan veszik - közölte a K&H a saját innovációs indexe alapján. A bank három éve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását, a kutatás adataiból képzett innovációs index 2023 második félévében 29 pontra emelkedett, ami ugyan egy ponttal magasabb az előző félévben mért mélypontnál, de még így is az átlagosnál gyengébbnek nevezhető.
Hol tart most a mesterséges intelligencia technológiai és piaci szempontból? Tényleg áttörés volt 2023-ban a ChatGPT? Új korszak kezdődött-e az emberiség történetében, és tényleg csak most merültek-e fel azok az etikai kérdések, melyekről sokan beszélnek? Egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük Keleti Arthur kibertitok jövőkutatót a Portfolio Checklistben.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának elnöke, John Roberts "óvatosságra és alázatra" int, miközben a mesterséges intelligencia átalakítja a jogi területet – írja a Reuters.
Az amerikai chipgyártó óriás Nvidia az amerikai exportkorlátozásoknak való megfelelés érdekében egy játékokhoz használható processzor lassabb teljesítményű, módosított változatát dobja piacra Kínában.
Bill Gates, a neves üzletember LinkedIn-oldalán öt jó dolgot gyűjtött össze, ami 2023-ban történt, köztük Karikó Katalin és Drew Weisman orvosi-élettani Nobel-díját.
Hatalmas összegű pénzbeáramlás, a reálhozamok megjelenése, a kötvényalapok térhódítása és az újabb és újabb szabályozói elvárások jellemezték a 2023-as évet az alapkezelői piacon, de vajon miről fog szólni 2024? A Portfolio megkérte a legnagyobb hazai alapkezelők vezetőit, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2024-re.
Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2023-at saját alapkezelője és az alapkezelői szektor szempontjából? 2. Mit tekint saját alapkezelője és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2024-re? 3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2024 saját alapkezelőjénél, illetve az alapkezelői szektorban?
Bár Londonban a temérdek elektromos kapu miatt korántsem olyan könnyű potyázni, mint Budapesten, vannak külvárosi megállók, ahol jegy nélkül is be lehet surranni a metróra. A bliccelés egyre gyakoribb (miközben a közlekedési dolgozók is egyre magasabb fizetéseket tudnak kikövetelni maguknak), így a londoni tömegközlekedés új fegyvert vet be: a mesterséges intelligenciát - számol be az Infostart.
Ahogy az ukrajnai háborúban modern harcjárművek tömegeit semmisítik meg robbanószerrel felszerelt filléres kínai drónok, jogosan merülhet fel a szemlélőben az a feltételezés, hogy a tankok ideje leáldozott: egyszerűen nem éri meg ezeket az eszközöket a modern harctérre küldeni. A fegyvergyárak ezekkel a konklúziókkal láthatólag nem értenek egyet: gyakorlatilag az összes komolyan vehető katonai hatalom azon dolgozik, hogy modernizálja meglévő harckocsi-eszközparkját és új tankokat gyártson, melyek már megfelelnek a modern kor kihívásainak. Harckocsik egy teljesen új generációja van most a tervezőasztalon: olyan eszközök készülnek, melyek már képesek a drónok, irányított rakéták támadásainak kivédésére, közben a legénység munkáját a legmodernebb számítógépes eszközökkel segítik. Megnéztünk tizet a jelenleg folyamatban lévő, komolyan vehető harckocsi-modernizációk, új fejlesztések közül.
A ChatGPT új fejezetet nyitott a mesterséges intelligencia történetében, és elindította a generatív AI-robbanást. 2023-ban szinte hetente jelentették be az új AI-modelleket, magyar emberek tömegei kezdtek el társalogni a Chat GPT-vel és gyakorlatilag minden épkézláb menedzsment azon kezdett el lázasan dolgozni, az ő cégük hogyan ülhet fel az AI-vonatra, ez történik éppen Magyarországon is. A mesterséges intelligencia szabályozása közben rohamléptekben követi az eseményeket, az EU máris lépett. Mindennek tetejébe év végén jött a Sam Altman kirúgási dráma. Mutatjuk, miért volt 2023 egyik top sztorija az AI.
A The New York Times szerdán beperelte az OpenAI-t és a Microsoftot szerzői jogok megsértése miatt, mivel azok az amerikai lap szerint jogosulatlanul használták fel a Times cikkeit a mesterséges intelligencia betanítására, írja a The New York Times.
A köztudatban úgy él a tőzsdei kereskedés, mint egy bonyolult, stresszes sport, ami közben a tréderek naphosszat a bámulják a grafikonokat. Ha valaki egy tuti befektetést ajánl, akkor egyből elkezdünk gyanakodni. Pedig idén volt egy ilyen, a Csodálatos Hetes néven ismert big tech részvénycsoport dominálta az amerikai részvénypiacot. A nagy kérdés persze mindig az, hogy mi várható a jövőben.
A chatGPT-t kifejlesztő OpenAI előzetes tárgyalásokat folytat egy új finanszírozási kör biztosításáról, amely a vállalat értékét 100 milliárd dollárra vagy annál magasabbra teheti - számol be a Bloomberg.
A mesterséges intelligencia felhasználási területe gyakorlatilag végtelen, de abban aligha van vita, hogy az orvostudományban, azon belül is a képi diagnosztikában különösen nagy szerephez juthat. Ez pedig nem a jövő, ugyanis már Magyarországon is elérhető egy olyan AI-támogatott bőrgyógyászati szolgáltatás, amely a hagyományos, személyes magánrendeléshez képest töredékáron érhető el, ennek ellenére "élő" orvosok végzik a diagnózist és állítják össze a gyógymódot. A mesterséges intelligencia, orvostudományban betöltött szerepéről és a lehetőségekről beszélgettünk Fazekas Istvánnal, az AIP-Clinic társalapítójával.
Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője szerdai műsorában elmondta, hogy szerinte miben rejlik a "Magnificent Seven" gyűjtőnévvel emlegetett részvénycsoport titka - azt is elárulta a megmondóember, hogy szerinte melyik cég lehet a 7 közül a kakukktojás.
A nagy nyelvi modellek gyakran nem tudnak válaszolni a vállalati pénzügyi beszámolók alapján feltett kérdésekre, állapították meg a Patronus AI nevű startup kutatói.
A telematikai és ügyviteli adatoknak köszönhetően ma már mesterséges intelligencia által támogatott szoftverek percre pontosan megírják a sofőrök útvonalát, azon gépjárművezetők, akik pedig a vezetési stílusukat is ezekre az adatokra alapozzák, magasabb bérre számíthatnak. Tobak Tamás, a Waberer’s International Nyrt. IT igazgatója szerint ma már egy logisztikai operáció hatékony működése elképzelhetetlen fejlett informatikai rendszerek nélkül, ugyanakkor a folyamatok digitalizált térbe terelése a kibertámadások miatt az egyik legnagyobb kihívás a cég működésében. Az új stratégia mentén tervezett külföldi akvizíciók pedig kihívások sora elé állítják a cégcsoport IT részlegét. Interjú.